2016. február 3., szerda

Mustáros-mézes csirke és a tepsis zöldségek

Semmi új nincs ebben, de tegnap annyira jól esett, hogy kifejezetten örültem annak, hogy maradt mára is.



A fél csirkemellett feldarabolva előző este már bepácoltam, kb. ezekbe:
- olivaolaj
- egy kevés szójaszósz (mivel az elég sós, így további sózástól el is tekintettem)
- egy zúzott fokhagyma
- kb. egy evőkanál mustár
- kb. egy kávéskanál méz
- bors


Enyhén kiolajozott sütőbe tettem a céklát és répát, és alufóliával lefedve sütöttem kb. 20-30 percig. Ekkor hozzáadtam a felszeletelt hagymát, fokhagymát és brokkolit. Persze lehet mindenféle más zöldségekkel, csak nekem most ezekhez volt kedvem. Itt nagyon sok hasznos infót olvastam a sütési időkről. Ja, fűszerezés: még valamennyi olivaolajat (keveset, nem szeretem, ha tocsog) csepegtettem rá, só, bors, oregánó és kakukkfű jött rá, de bármi más jól jön, amit szeretünk.
Kb. még fél óráig sütöttem (rajta hagytam az alufóliát), de néha nézegettem, hogyan is állnak.

Közben beizzítottam a kontakt grillemet, és elkezdtem sütögetni (jó alaposan) a bepácolt csirkéket.

Az egészhez egy kis fűszeres mártogatóst tettem, tejföl, fokhagyma, só, bors és pár csepp citromlé (illetve én a só és fokhagyma helyett egy kész fűszerkeveréket használtam, ami többek között ezeket is tartalmazza, meg némi pepperonicot.)


Nincsenek megjegyzések: